Sörfesztivál exkluzív környezetben

Tamara | 2019.02.01. 13:08

2019. január 18-án megkezdtük az idei sörszezont és részt vettünk a Winterfest Budapest- A téli sörfesztivál elnevezésű rendezvényen. Természetesen egyelőre mint látogatók. De remélhetőleg egyszer mi is ott fogunk állni a kis standunk mögött a saját készítésű söreinkkel. 

De térjünk vissza a fesztiválhoz. Nem igazán tudtam semmit a programról, csak azt, hogy sok hazai kézműves sörfőzde látogat ki a rendezvényre. Nem voltak nagy elvárásaim, sör van, kaja van és még sramli zenét is beígértek a szervezők, nagy baj nem lehet. Nőként persze, már napokkal előtte azon járt a fejem, hogy miben menjek, ami csinos is (mert hogy gyerek nélkül voltunk – szóval randiztunk apával), de nem fogok fázni benne, mert hogy én helyszínnek egy modern, csupa beton, hideg, csarnokszerűséget képzeltem el, ahol mindenhol részeg emberek, és sört vedelő fiatalok lesznek. Valamiért olyan darts világbajnokság hangulatát vártam. Ehhez képest jött a kellemes csalódás.

Egyrészt a helyszín , – Duna Palota –  gyönyörű épület, dúsan faragott mennyezettel, teraszokkal, széles márványos lépcsősorokkal és egyéb elegáns részletekkel különleges hangulatot biztosított a rendezvénynek.

Másrészt amikor megérkeztünk, nyitás után nem sokkal, mi voltunk szinte a legfiatalabbak a rendezvényen. Olyan érzésünk volt, mintha a helyi nyugdíjas klub ide szervezte volna a heti, soron következő nyugdíjas klubját. Mindenhol kiöltözött mamik és barátnőik, jól szituált urak nyüzsögtek. Ehhez hozzáadva még a helyszínt is, és a résztvevőket is, egy entellektüel rendezvényen érezhette magát az ember. Mókás volt megfigyelni a sört kóstoló, kikapcsolódó, nyüzsgő és mindenre rácsodálkozó idősebb generációt. Persze, ahogy telt-múlt az idő, megérkeztek a fiatalok is, és egyre jobban eltolódott a generációs egyensúly. 

Az előre megváltott jegyeinkhez logózott kóstoló pohár is járt, illetve egy ingyen pohár sör is, amit mi rögtön az elején a Legenda sörfőzdénél váltottunk be. 

Egyébként megfordultunk a Beertok pultjánál, ahol egy igazán finom édesburgonyás (!) sört (Brew Bitch) kóstolhattunk, természetesen a cseh remekeket sem hagyhattuk ki, ugyanúgy a Fehér Nyúl IPA-ját is sem. (Szerettünk volna tőlük APA-t is kóstolni, de sajnos nem ért oda.) 

Miután egy kicsit gyümölcsösebb ízre vágytam, ajánlásra útba ejtettem a HEDON sörfőzdét, ahol IPA Colada elnevezésű sörüket kóstoltam. 

Miután egyre bátrabbak lettünk, Rotburger pultjánál kapható sörpárlatot is megkóstoltuk, ami nekem nem jött be. Maradok inkább a söröknél 🙂

A rendezvényen elég jó volt a gasztronómiai felhozatal is, bár az árak és a mennyiségek nem voltak teljes mértékben megfelelő arányban. A választásunk végül ZIP’s pop up konyhájára esett, ahol nem csak sörhöz, hanem sörrel is főztek. Természetesen megkóstoltuk a búzasörös fekete kagylót, ami rögtön megolvasztotta a szívem. Kevésbe extrém kajaként szárított marhasonkát, rúzzsal érő tehénsajtot, pikáns savanyított uborkát és bagettet kaptunk. 

Bár sramli zene végül nem volt, összességében nagyon jól éreztük magunkat. Színes palettáját tekinthettük át a magyar kisüzemi sörfődék világának. 

Tamara
Tamara
Inkább sörösnek, mint borosnak vallom magam. Szeretem a változatosságát, nincs is jobb egy forró nyári napon, mint egy hűvös és gyöngyöző lager vagy IPA, vagy egy hideg téli estén elfogyasztott selymes stout. Szeretném megmutatni a sörfőzés női oldalát, milyen az élete egy sörfőző feleségének.