Zentus: Tropical Kitty
Szegeden jártunk, és ha már más városba tettük be a lábunkat, egyértelmű volt, hogy felkeresünk egy helyi kézműves söröket árusító kocsmát. Így esett a választásunk a Cirmi kézműves gasztrokocsmára.
Hazainduláskor vettem észre, hogy kapható nálunk egy cicás sör, ami persze nekem azonnal kellett. Hazaérve meg is kóstoltuk, íme az én véleményem, azaz milyen is volt a sör női szemmel:
Kitöltéskor vastag, kemény és sokáig megmaradó habréteg képződik. Mivel bénán töltöttem és felhabzott, elég sokáig kellett várnom, hogy után tudjak tölteni. Színre kissé zavaros, de szép aranyba hajló színe van, amolyan IPA szín.
Íze okozott igazán meglepetést, mert a várható „zöldes” és friss IPA íz mellett, ananász íze volt. Gyorsan megnéztem a címkét, hogy mi is van benne, talán ananász aroma? Majd Ádám felvilágosított, hogy a komlónak és az élesztőnek köszönhetően, olyan észterek szabadulnak fel, amelyek ezt a gyümölcsös ízt kölcsönzik.
Összességében egy nagyon kellemes, üdítő sör, amolyan „itatja magát” sör, szívesen ittam volna még belőle.
Miközben a cikket írtam, azért a neten utána olvastam, hogy mit is kell tudni a sörről, amit kóstoltam. Így tudtam meg, hogy a szegedi Cirmi kézműves gasztrokocsma első söre, amit a Zentus Sörfőző Kisüzemmel közösen hoztak létre. Ráadásul ez a könnyed, nyári IPA 2018-ban elnyerte az Ország Söre címet IPA kategóriában.
Inkább sörösnek, mint borosnak vallom magam. Szeretem a változatosságát, nincs is jobb egy forró nyári napon, mint egy hűvös és gyöngyöző lager vagy IPA, vagy egy hideg téli estén elfogyasztott selymes stout. Szeretném megmutatni a sörfőzés női oldalát, milyen az élete egy sörfőző feleségének.